Másokhoz való kapcsolódás, érzelmi intelligencia, alkalmazkodás, kitartás, soft skillek alkalmazása, önreflexió, fejlődésre való hajlandóság, csapatmunka előnyben részesítése, rugalmasság. Számos olyan vezetői tulajdonság, ami a 21. században versenyelőnyt jelent. Mi a közös még bennük? A női vezetők nagyobb eséllyel birtokolják. Miért olyan nehéz mégis sikeresen érvényesülniük ebben a pozícióban? Tapasztalatom alapján az önbizalomhiány, az érzelmek kifejezése, kezelése, ill. az anya és vezető szerep közötti váltás akadályozza őket abban, hogy használják a fenti eszköztárat. Ebben a cikkben a másodikat vesézzük ki. Az első részt itt találod.
G.E. Mayo a 20. század elején számos kísérletben részt vett, melyek már akkor bizonyították, hogy a személyes kapcsolatok és az érzelmek mérhetően hatnak a termelékenységre. Ennek ellenére mindmáig sokak által vitatott kérdés, hogy van-e helye az érzelmeknek a munkában. Úgy gondolom, hogy ha tudomást veszünk róluk, ha nem, az érzelmek mindenképp jelen vannak a munkahelyen. A vezetőknek kiemelt feladatuk ezek kezelése, hiszen a feletteseik, és a beosztottjaik felől érkező problémák is rajtuk csattannak. Több női vezetővel folytatott beszélgetésem során kirajzolódott az a kép, hogy a mindennapi feladatok mellett az érzelmek kifejezése és kezelése okozza nekik a legtöbb fejtörést. A továbbiakban sorra vesszük, milyen kihívásokkal találkoznak, ill. a megoldásokról is szót ejtünk.
Nehézségek az érzelmek kifejezése kapcsán
Örök kérdés, hogy mennyire vonódjon be egy vezető a beosztottjai problémájába. A skála két végletét látom itt, mielőtt megvalósul az egyensúly. Gyakran előfordul, hogy a frissen kinevezett vezető pályafutása elején sokat beszél a dolgozókkal a gondjaikról. Ahogy egyre magasabbra jut a ranglétrán, úgy sokasodik a rá nehezedő feladat, szinte összeroppan a súlya alatt. Ekkor eljön az a pillanat, hogy megpróbálja teljesen kizárni az érzéseket, de persze ez hosszú távon nem működik. Egy idő után ráébred, meg kell találnia az együttérzés és az ügyvezetés által kitűzött célok között az egyensúlyt ahhoz, hogy a munkáját hatékonyan tudja végezni. A megoldás végül az lesz, hogy a stratégia megalkotása közben továbbra is figyelembe veszi a dolgozók érdekeit, viszont a mindennapi problémáikat igyekszik nem magára venni.
Sokan azért nem merik szóba hozni az érzéseiket a munkahelyen, mert félnek tőle, hogy panaszkodásnak hangozhat, esetleg gyengének fogják tartani őket, ha megnyílnak.
Különösen fontos a vezetők körében az értelmi és érzelmi intelligencia összehangolása is, hiszen utóbbi hiánya akadályozhatja a szakmai képességek kibontakozását. Legyen bármilyen elismert szaktekintély, ha a kollégáihoz nem tud kapcsolódni, megbukik vezetőként. Különösen veszélyes, ha a vezetői ranglétra legmagasabb fokozatain lévők eltávolodnak a mindennapi érzékenységtől és kevésbé koncentrálnak a stratégiai döntések szervezetre, dolgozókra való kihatására.
Szétrombolhatja a csapatot és felmondásra késztetheti az embereket, ha alacsony érzelmi kompetenciával rendelkezik a vezetője. Ezek az emberek megmérgezik az egész részleg életét, és ami a legveszélyesebb, hogy sokszor ennek ők maguk sincsenek tudatában.
Eszközök az érzelmek kifejezéséhez és kezeléséhez
Minden, ami az érzelmi intelligencia fejlesztésére alkalmas, kiválóan alkalmazható az érzelmek kezelésében és érvényre juttatásában. Milyen tulajdonságok birtokában hívhatod magad érzelmileg intelligensnek?
- Magas fokú önbecsülés, azaz mennyire fogadod el és értékeled magadat.
- Mások magas fokú tisztelete, azaz mennyire fogadod el a másikat, mint embert.
- Magas fokú én-tudatosság, azaz mennyire vagy kapcsolatban a testeddel, az érzéseiddel, az intuícióddal.
- Mások iránti magas fokú tudatosság, azaz mennyire érdekelnek mások érzései és mondanivalójuk.
Az egyik kedvenc gyakorlatom az én-tudatossághoz kapcsolódik és a három-lépés nevet viseli. Gondolj egy helyzetre, amikor erős érzelmekkel reagáltál valamire.
- lépés: Tudatosítsd, hogy megjelent benned egy érzés.
- lépés: Nevezd meg az érzelmet.
- lépés: Fogadd el az érzelmet, és válaszd ki a megfelelő reakciót, viselkedést.
Felszabadító a tudat, hogy kis gyakorlás után te irányíthatod az érzelmeidet olyan szituációkban is, amikre korábban a beszűkült tudatállapot miatt rosszul reagáltál.
A coachingban további módszereket is használunk az EI fejlesztésére. Ilyen többek között a tükörtartás: az ügyfél tükröt kap a gondolatairól, viselkedéséről és az érzéseit is kénytelen megfogalmazni a folyamat során. Ez segít felismerni az ok-okozati összefüggéseket, melynek hatására egy későbbi szituációban tudatosabban tud reagálni. Nagyon hatásosnak bizonyul a két szék módszer, melynek keretein belül először a saját érzéseit, attitűdjeit vizsgálhatja meg, majd átülve egy másik székbe felsorolja a kolléga, beosztott nézőpontjait is. Ezt a technikát akár önállóan, egy munkahelyi szituációban is lehet alkalmazni.
Az érzelmi intelligencián kívül fontos, hogy csak akkor tudsz vezetőként jól funkcionálni, ha kielégíted a saját igényeidet és jól feltöltött állapotban vagy. Egyénenként mindenkinek mást jelent, hogy mi kapcsolja ki, de szerepeljen itt néhány szempont, a teljesség igénye nélkül:
- Elegendő mennyiségű alvás. A kutatók úgy tartják, hogy 1,5 órás etapokban érdemes gondolkodni, tehát 6, 7,5, 9 óra alvás lenne az ideális és ezen hosszú távon nem szabad spórolni. Egy egyszerű teszttel megtudhatod, milyen mennyiségű alvás megfelelő számodra: Válassz ki 2-3 napot, amikor nem számít, mikor kelsz fel és ne húzz ébresztőt. A természetes ébredésed megmutatja, hány órára van szükséged.
- Egészséges étkezés és megfelelő mennyiségű víz fogyasztása. Nehéz úgy koncentrálni, hogy kopog az ember szeme az éhségtől, pláne érzelmekről beszélgetni vagy stresszes munkahelyi szituációkban helytállni.
- Aktív pihenés. Szándékosan nem csak a sportot írtam, mert nagyon széles a skála. Semmiképp nem a káros tevékenységekre gondolok (dohányzás, alkohol és társaik) hanem azokra, amik tényleg energiát adnak, és pozitív hatással bírnak.
- Szünetek. Ide sorolom a munka közben tartott pár perces szüneteket és a hosszú nyaralásokat is. Mérd fel, mikor van szükséged rövidebb vagy hosszabb pihenőre és engedd meg magadnak! Más nem fogja!
- Szeretteinkkel töltött idő, baráti beszélgetések.
A felsorolt eszközök segítenek az érzelmeid kezelésében és kifejezésében, ami lehetővé teszi, hogy egy magasabb szintre lépj vezetőként.
Ha szeretnéd mélyebben beleásni magad a témába, kipróbálni egy coaching alkalmával a fenti eszközöket vagy kérdésed merült fel, keress bizalommal az elérhetőségeim valamelyikén.
Ki vagyok én?

Karrier és üzleti coach, egykori HR vezető és édesanya. HR-esként számtalan dolgozóval tartottam napi szinten a kapcsolatot. Velük voltam az interjúkon, támogattam őket a munkahelyi problémáknál, sikereknél, amikor vezetővé váltak vagy éppen távoztak a cégtől. Közben az osztály egyre csak bővült és HR asszisztensből vezetővé váltam. Az itt megszerzett tapasztalataim és a business coach képzés során elsajátított módszertan ötvözésével támogatlak karrier kihívásaid megoldásában.