Szinte észre sem vettük és eltelt 3 hónap az évből. Ha januárban tűztél ki éves célokat, ilyenkor érdemes ránézni, hol tartasz a megvalósításban és finomhangolni. Én azt az elvet vallom, hogy tervezni bármikor lehet, nem kell megvárni az újévet, így bátran belefoghatsz akkor is, ha az első negyedévben spontán voltál. Bármelyik helyzetben is vagy, segítséget nyújthat a következő célkitűzés táblázat.
Célom
A te döntésedre van bízva, hogy külön készítesz egy táblázatot a szakmai és a magánéleti céljaidnak, vagy vegyesen írod fel őket. Én személy szerint jobban szeretem egy helyen látni az életem területeit, így egy táblázatot töltöttem ki. Milyen célok kerülhetnek fel a listádra? Ez teljesen rajtad múlik, néhány példa a teljesség igénye nélkül: rendszeresen sportolni, otthonossá tenni a lakásunkat, fejleszteni a vállalkozásomat, új munkahelyet találni, megtanulni angolul, több időt tölteni a párommal.
Mire lenne szükség hozzá?
Vagyis konkrétan mit jelent ez a cél számodra? Érdemes számszerűsíteni, hogy hányszor kell teljesülnie adott időszak alatt ahhoz, hogy eredményt érj el. Pl. A rendszeres sportoláshoz heti 3*1 órát futni, naponta fél órát foglalkozni az angollal, hetente háromszor posztolni, hetente 1 programot szervezni a párommal.
Mi az, ami frusztrál?
Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy mi a jelenlegi helyzet, mi akadályoz a célkitűzés elérésével kapcsolatban? Pl. Hetente egyszer tudok csak futni, mert mindig sötétben érek haza a munkából, hetente 3x tudok nyelvet tanulni, mert délután már nem fog az agyam, hetente 2x posztolok, mert nehezen tudok jó témát találni a bejegyzésekhez.
Megoldás
Konkrét cselekvési terv kidolgozása a problémára. Pl. Reggel, munka előtt megyek el futni, keresek időt a nyelvtanulásra napközben (ebédszünet, utazás a munkahelyre), előre megírom 1-2 hétre a posztokat, így nem kell egyesével gondolkodnom rajta.
Ütemezés és utókövetés
A 4. pont nem szerepel a táblázatban, pedig nagyon fontos a célkitűzés szempontjából: a célokhoz tartozó feladatok betervezése és a megvalósulás teljesülése. Ahányan vagyunk, annyi módszert alkalmazunk erre, én a sajátomból szemezgettem egy-két tippet.
- Érdemes felmérni, hogy ténylegesen mennyi időd van a céljaidra. Ha naponta 1 órát tudsz felszabadítani, akkor nem lesz időd futni, angolt tanulni és még posztolni is. Ilyenkor dönthetsz úgy, hogy felváltva foglalkozol az egyes céljaiddal, pl. hétfőn, szerdán, pénteken futsz, kedden megírod előre a posztjaidat, csütörtökön és hétvégén angolozol. Másik opció, hogy tematikusan végzed a teendőidet, pl. azt mondod, hogy neked az elkövetkezendő időszakba csak a sportolás fog beleférni és elfogadod, hogy a nyelv és a posztolás most háttérbe kerülnek. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya: gyorsabban haladsz egy dologgal, vagy kis lépéseket teszel meg többen.
- Ha új szokást vezetsz be, haladj egyesével. Csábítóan hangzik, hogy egyszerre kezdj el reggelente 10 percet jógázni, 20 percet angolozni és átnézni a napi feladataidat. A kutatások szerint minimum 21 nap, hogy egy új szokás sikeresen beépüljön az életünkbe. Ne sajnáld rá az időt!
- A terveket meg lehet szegni. Januárban csak nagy vonalakban szoktam megtervezni, hogy milyen célokat szeretnék elérni. Elsősorban az 1. negyedévre koncentrálok és minden hónapban ránézek hogy haladok. Negyedév végén még egyszer letisztázom, miket sikerült elérnem és ez alapján tervezem meg a következő 3 hónapot. Sem negyedéves, sem havi, sem heti szinten nem fordult még elő, hogy minden feladatot elvégeztem volna, de ez így van jól. Teljesen természetes, hogy az élet és a tervezés óta eltelt hetek, hónapok felülírják az eredeti elképzelést.
- A célok nem azért vannak, hogy túlhajtsd magad. Rengeteg álmod, célkitűzésed van és nem tudod, hogyan érsz 1 év alatt a végére? Az a jó hírem, hogy nem kell mindennel végezned! Azért is hasznos a negyedéves tervezés és a havi, heti áttekintés, mert időközben tudsz úgy dönteni egy célról, hogy már nem fontos. Vagy ebben az élethelyzetben nem fér bele az idődbe. Vagy nem is a te feladatod, és nyugodtan kihúzhatod a listáról vagy átadhatod másnak.
- Vedd észre a sikereidet! Érdemes negyedévente, de akár havonta vagy hetente is visszanézned az elmúlt időszakra és vállon veregetned magad. A büszkeség érzésével fog eltölteni, hogy mennyit haladtál és ez motivációt ad a következő időszakra.
Remélem hasznos volt számodra az írásom és újult erővel vágsz bele a következő negyedév megtervezésébe. Ha kérdésed merül fel ezzel vagy bármilyen karrier témával kapcsolatban, keress bátran!
Ki vagyok én?
Karrier és üzleti coach, egykori HR vezető és édesanya. HR-esként számtalan dolgozóval tartottam napi szinten a kapcsolatot. Velük voltam az interjúkon, támogattam őket a munkahelyi problémáknál, sikereknél, amikor vezetővé váltak vagy éppen távoztak a cégtől. Közben az osztály egyre csak bővült és HR asszisztensből vezetővé váltam. Az itt megszerzett tapasztalataim és a business coach képzés során elsajátított módszertan ötvözésével támogatlak karrier kihívásaid megoldásában.