Évek óta küzdesz azért, hogy megszerezz egy vezetői pozíciót, de valahogy nem jön a kinevezés. Folyamatosan azzal hitegetnek, hogy majd a következő hónapban megkapod a csoportvezetői szerződést és az ehhez járó fizetésemelést, miközben informálisan már most is te vagy a vezető a csapatodban. Ámulva nézed, ahogy a nagydumás kollégád már megint megetette a főnökkel, hogy beleszakadt a munkába, miközben egész nap a magántelefonjait intézte.
Vezetőként és coachként is sok olyan emberrel találkoztam, akik kulcsfontosságú (esetenként vezetői) pozíciót töltöttek be, de valahogy mégsem érezték, hogy a helyükön lennének. Ők azok, akik rengeteget dolgoznak, általában nagyon jó hatásfokkal, de valamiért nem kapják meg a kellő pozitív visszacsatolást. Legtöbbjük felesleges beszédnek tartja, ha a munkájáról vagy a teljesítményéről kell beszélnie. Természetesnek veszik, hogy elvégeznek egy feladatot. Mivel könnyű velük együtt dolgozni, a kollégák jó véleménnyel vannak róluk. Gyakran kerülnek egy csoport élére – ha annak nincs vezetője – informális módon. A legtöbb munkáltató pedig örül neki, hogy ezekben a csapatokban ellátja valaki a vezetői szerepet és nem feltétlenül gondolkodnak a hivatalos kinevezésen.
Mit tudsz tenni, ha te is úgy érzed, nehezen érvényesíted az elképzeléseid a munkahelyeden?
- Pontosan mit szeretnél elérni? Mi lenne az ideális beosztás, bér, amivel már megelégednél? Milyen munkakörülmények között és milyen csapatban szeretnél dolgozni? Mit jelent számodra az ideális munka-magánélet egyensúly?
- Kinek kell erről tudni? A fentieket érdemes megbeszélned a közvetlen feletteseddel, vagy ha nem tölti be senki ezt a pozíciót, akkor az eggyel fentebbi vezetővel. Az ideális persze az lenne, ha ő kezdeményezne veled beszélgetést bizonyos időközönként, de nyugodtan elébe mehetsz a dolognak a saját érdekedben.
- Mondd el a problémád és legyen megoldási javaslatod is! Ha ezt a kettőt egyszerre teszed, nem fog panaszkodásnak hangozni és egy konstruktív beszélgetés kerekedhet ki belőle.
- Építsd a kapcsolatot! Beszélj rendszeresen a feletteseddel, ne csak akkor, ha kérni szeretnél. Akár be is ütemezhettek 1-2 hetente egy meetinget, de spontán is megszólíthatod, amennyiben találkoztok munkaidőben. Gondoskodj róla, hogy ezek a beszélgetések hasznosak legyenek számára: Kérdezd meg például, mivel tudnád könnyebbé tenni a munkáját? Van-e szüksége esetleg valamilyen információra, kimutatásra?
- Tudatosítsd az értékeid! Gyakran szól az önbizalomról (vagyis annak hiányáról), hogy miért nem jönnek létre ezek a beszélgetések. Szeretnél vezető lenni, alkalmasnak is érzed magad rá, aztán fejben összegyűjtőd, milyen hiányosságaid vannak és már le is beszélted magad. Fordítsuk meg a dolgot: gyűjtsd össze a pozitív tulajdonságaidat és a sikereidet, amiket az utóbbi időben elértél. Legyen ezeken a hangsúly.
- Fejlődj! A kompetenciagyűjtés nem zárja ki, hogy tudatosan fejleszd a pozíció szempontjából fontos tulajdonságokat. Tehet a vezetőd is javaslatokat azzal kapcsolatban, hogy miben kell előre lépned, de saját magadnak is tűzhetsz ki ilyen célokat. Erre kiválóan alkalmas egy coaching folyamat.
- A visszatérő mintázat megtörése. Ha több munkahelyen vagy pozícióban kerültél már ugyanabba a helyzetbe, akkor 0. lépésként érdemes megfejteni, mi is állhat ennek a hátterében. Hiszen a jövőben valamit másként kell csinálnod ahhoz, hogy ne kerülj ugyanebbe a spirálba. Ebben a szituációban is jól alkalmazható a coaching, ill. a terápia is.
Ki vagyok én?
Karrier és üzleti coach, egykori HR vezető és édesanya. HR-esként számtalan dolgozóval tartottam napi szinten a kapcsolatot. Velük voltam az interjúkon, támogattam őket a munkahelyi problémáknál, sikereknél, amikor vezetővé váltak vagy éppen távoztak a cégtől. Közben az osztály egyre csak bővült és HR asszisztensből vezetővé váltam. Az itt megszerzett tapasztalataim és a business coach képzés során elsajátított módszertan ötvözésével támogatlak karrier kihívásaid megoldásában.